Finish This Book

július 16, 2015

Régóta a fiókomban kuporodik ez a könyv, amit még csak épp, hogy elkezdtem tavaly, amikor megszereztem. Mindössze az első pár oldalát töltöttem ki, mert inkább a másik könyvével, a népszerű Wreck This Journal-lel foglalatoskodtam. Viszont úgy döntöttem, a nyárra való tekintettel újra nekiülök és megnézem, milyen kalandokat is rejt magában és ki tudja... hátha még valakinek kedve támad elütni vele a szünidőt. :)

Keri Smith többi könyvéhez hasonlóan ez is egyfajta foglalkoztató könyv idősebbek számára, ami segít a kreativitás fokozásában különböző feladatok révén, ráadásul - bármilyen furcsán is hangozzon - a könyvekhez való viszonyunkat is képes némileg megváltoztatni. Sokan (köztük bevallom, én is) kissé tartózkodnak attól, hogy beleírjanak vagy rajzoljanak egy könyvbe. Ez a mentalitás nem újszerű, a nyomtatás óta van jelen, azóta tekintünk a könyvekre olyan tisztelettel, hogy szinte bűnnek számít bármilyen nyomott hagyni a lapokon. A Finish This Book-hoz hasonló könyveknek viszont pont az a lényege, hogy ne úgy viselkedjünk velük, mintha szentírás lenne. 

A történet szerint Keri Smith néhány különös szétszórt lapot talált egy parkban, amiket aztán összegyűjtött, hogy megpróbálja megoldani a rejtélyt.  Mindezt továbbadja olvasóinak, így a mi feladatunk, hogy társszerzővé váljunk. De még mielőtt belecsapnánk a sűrűjébe, először egy titkos intelligencia tréningen kell átesnünk (ami magába foglal például kódfejtést is) és csak utána kezdődik az igazi kaland.

A könyv megtöri a mindennapok rutinját. Kivezet a természetbe és arra ösztönözz, hogy szánjunk magunkra némi minőségi időt, ismerjük meg jobban önmagunk és a környezetünk. A történet során ugyanis ki kell majd választanunk egy főhadiszállást, ahova olykor el kell vonulni többek között olvasni és meditálni. A feladatok közt olyat is lehet találni, ahol egyfajta múzeumot kell megalkotni talált tárgyakból. És hogy mi értelme mindennek? Segít, hogy nyitottabbak legyünk a külvilágra és észrevegyünk olyan apróságokat, amelyek mellett nap, mint nap elsiklunk.

Nagyon jó lelki felüdülést biztosít a könyv, különösképpen azoknak, akik szeretik a természetet. Egy nosztalgikus világba repít, ahol előbújhat mindenkiből a gyermeki énje, mely érdeklődő és folyamatosan kalandokra vágyik. És egyébként is, melyik természetkedvelő ne akarna egy saját titkos kis zugot, ahova olykor elvonulhat filozofálni? És nem is akármilyen zugot, mert higgyétek el, mire a könyv végére értek, ezt a helyet jobban fogjátok ismerni, mint a tenyeretek és rengeteg szép emlék fog hozzáfűzni.

Bár Keri Smith többi könyvéhez képest meglehetősen kötött (részben a lineáris történet miatt) és a feladatok sokkal kevesebb interpretációt engednek meg, mindez semmit nem vesz el élvezhetőségéből. Egyszerűen az alkotás helyett inkább a lelki élményen van a hangsúly. Épp ezért nyugodt szívvel ajánlom azoknak, akik szeretnék kreatív módon lefoglalni magukat, de nem tudják, hol kezdjék vagy úgy érzik, nem rendelkeznek elég kézügyességgel. De nem kell aggódni, nem kell más, csak a könyv, egy kényelmes szerelés, íróeszköz és esetleg egy fényképezőgép, hogy könnyedén megörökíthesd a pillanatokat. 
Aki szeretne saját példányt szerezni, az Bookline-ról megrendelheti jelenleg 5%-os kedvezménnyel 4600 Ft-ért. Aki pedig nem szeretett bele, de az alapkoncepcióval szimpatizál, az nézzen körbe Keri Smith többi könyve között, amik angol és német nyelven is elérhetőek. 

You Might Also Like

0 megjegyzés