Gretchen Rubin: Boldogságterv

2017. január 30.

Egy határozott céllal kezdtem a 2017-es évet: úgy döntöttem, újra rászoktatom magam az olvasásra, miután a magyar szak gyakorlatilag minden élvezetet kiszipolyozott belőle. Olyannyira, hogy az egyetem 4 éve alatt kevesebb könyvet olvastam el, mint gimnáziumban 1 (!) év alatt. De a magyar szakos évekről majd máskor mesélek. A lényeg, hogy november óta úgy érzem, kezdem kiheverni ezt a traumát, azóta elvétve elő is kapok egy könyvet, idén viszont szeretném igazi szokássá tenni, úgyhogy a cél legalább havi két könyvet kivégezése. Mindegy a téma, hossz, nyelv, a lényeg, hogy könyv legyen. És mi mással is kezdeném az évet, ha nem egy olyan könyvvel, ami fogadalmak teljesítéséről szól. Ez lenne Gretchen Rubintól a Boldogságterv.

Az alapötlet szimpatikus. Az írónő drasztikus változások nélkül próbál meg boldogabb lenni. Nem utazik a rejtélyes keletre, hogy felfedezze önmagát, nem költözik el, nem vált hirtelen munkahelyet és nem váll el a férjétől. Otthon marad és a saját megszokott környezetében próbál meg boldogabb, kiegyensúlyozottabb lenni. Mindezt teszi úgy, hogy év elején egy hatalmas tervvel áll elő. Minden hónap egy bizonyos témára épül (pl. házasság, anyaság, barátság, munka, szabadidő) és az adott hónapban minden azzal kapcsolatos fogadalmának megpróbál eleget tenni. Január például az életerő hónapja volt, fogadalmai között pedig olyanok szerepeltek, mint a rendszeresen mozgás, időben való lefekvés és a szelektálás. Úgyhogy igen, a könyv gyakorlatilag egy napló, ami megmutatja, hogy Gretchen hogyan próbálja teljesíteni fogadalmait.

Vegyesek az érzéseim a könyv kapcsán. Eleinte teljesen lekötött, tetszett a terv és a fejemben én is elkezdtem megfogalmazni a saját boldogságtervemet, de aztán egyre több zavaró tényezőt találtam. Voltak itt ellenszenves megnyilvánulások, szájbarágós és közhelyes fejezetek. És furcsa, hogy egy negyvenes éveiben járó nőnek ilyen nehezére esik bevallania még saját magának is, hogy szereti a gyerekirodalmat. A légy önmagad üzenet ettől függetlenül szuper, csak nehéz volt azonosulni magával a problémával is.

De ami ennél is jobban zavart, azok a blogjáról beemelt hozzászólások. Túl sok volt belőlük, ráadásul néha ugyanazt fogalmazták meg a kommentelők, így végképp csak helykitöltésnek éreztem őket. Egyszerűen nem tűnt indokoltnak a jelenlétük és végig az volt az érzésem, hogy a bennük megfogalmazott gondolatokat egyszerűen összesíthették is volna és ki tudja, úgy talán hatásosabb is lett volna. Az utolsó fejezetben pedig az írónőt dicsérő kommentek hosszas szerepeltetése pedig megint csak nem volt túl elegáns megoldás.

A problémák ellenére viszont voltak jó oldalai is a könyvnek, ami pont abból ered, hogy ez nem egy igazi életmódtanácsadó könyv, hanem inkább napló, úgyhogy nem megmond, hanem elmond. Felvállalja a hibáit és nem titkolja, ha bizonyos fogadalmait nem tudja 100%-osan teljesíteni. A sok utalás, idézet is tetszett, a Szent Terézről szóló részek pedig kifejezetten érdekesek voltak.

Úgyhogy igen, összességében nem bántam meg, hogy a Boldogságtervvel kezdtem az évet, mert nem volt ez rossz, de a hibái miatt mégsem tudom annyira szeretni amennyire akarom, hiába tartom jónak az alaptervet. Viszont ki tudja, talán egyszer én is nekivágok a saját boldogságtervemnek. Addig is megelégszem a 101-1001-gyel és az idei olvasós újévi fogadalmammal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails